Üzent a Kreml: itt kezdődhetnek újra a béketárgyalások!

2025. május 27. 20:47

Szergej Lavrov szerint a Vatikán nem szerepel a lehetséges helyszínek között.

2025. május 27. 20:47
null

Az ukrajnai háború befejezésével kapcsolatos erőfeszítésekről is tárgyalt a kétnapos látogatáson Moszkvában tartózkodó Hakan Fidan török külügyminiszter, aki keddi török közlés szerint Vlagyimir Putyin elnökkel és Szergej Lavrov külügyminiszterrel is találkozott. A NATO-tag Törökország már többször jelezte, hogy házigazdája lenne az Oroszország és Ukrajna közötti béketárgyalásoknak, erre Lavrov a következőképpen reagált:

Ha engem kérdeznek, ismét török barátainkhoz fordulnék – Isztambul nagyon jó helyszín lenne.

A török külügyminisztériumtól származó tájékoztatás szerint Putyin és Fidan a mostani találkozón megtárgyalták „az Ukrajna és Oroszország közötti háború befejezése érdekében tett legutóbbi kezdeményezéseket és az isztambuli tárgyalások fejleményeit”, emellett az orosz-török kétoldalú gazdasági és energetikai kérdések is szóba kerültek.

Ezt is ajánljuk a témában

A külügyminiszterek sajtótájékoztatóján Lavrov méltatta Ankarának a felek között vállalt közvetítését, a Vatikán korábbi közvetítési ajánlatainak elutasítását pedig azzal indokolta, „nem túl elegáns, hogy két ortodox keresztény ország katolikus környezetben beszélje meg a vitás kérdéseit”.

(MTI)

Nyitókép: Alexei NIKOLSKY / POOL / AFP

 

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ptrfarkas43
2025. május 27. 21:45
Remélem az oroszok feltöltik a török gázmezőket, hogy tudjunk a törököktõl gázt vásárolni.
Akitlosz
2025. május 27. 21:05
„nem túl elegáns, hogy két ortodox keresztény ország katolikus környezetben beszélje meg a vitás kérdéseit”. A muzulmán környezet ugyan mitől elegánsabb?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!